Rendezvényszervező állás 2024: minden, amit tudni kell róla

Rendezvényszervező állás 2024: minden, amit tudni kell róla

Vonz a rendezvényszervező állás, de nem tudod, hogyan építhetnéd fel a karriered? Örömmel osztjuk meg tapasztalatainkat a lelkes leendő vagy pályakezdő rendezvényszervezőkkel, akiknek talán csak néhány hasznos tanács hiányzik, hogy a siker útjára lépjenek. Csokorba szedtük mindazt, amire szükséged lehet:

 

Fejben dől el: megfelelő mentalitás

A legsikeresebb eladó ismérve, hogy tudja, a vevő nem csupán terméket, hanem élményt szeretne vásárolni. Hiszen maga az élmény az, ami belopja magát az emberek szívébe, és amit megőriznek az emlékezetükben. Különösen igaz ez a rendezvények esetében, hiszen itt is a pillanatnyi érzést örökítjük meg. Ezért a rendezvényszervező állás része az örökös törekvés, hogy maradandót alkoss, és olyan emlékezetes rendezvényt szervezz, amelyre évekkel később is jó érzéssel gondolnak majd vissza.

 

Madarat tolláról: jó önéletrajz

A jó önéletrajz áttekinthető és naprakész, amelyben feltüntetnek minden, a szakmához kapcsolódó tapasztalatot anélkül, hogy hivalkodóba csapna át. Megéri belefoglalni olyan hobbikat és mellékes tevékenységeket, amelyek kamatoztathatók a rendezvényszervezésben: a sportolás például a terhelhetőségről és kitartásról árulkodik. A formázás is sokatmondó, pl. az Europass-sablon használata nagyon fantáziátlan egy személyre szabott önéletrajzzal szemben. Ha pedig a pályázó arra sem veszi a fáradságot, hogy némi kreativitással egyéni dizájnnal rukkoljon elő, ugyanez a hozzáállás várható tőle pl. céges rendezvények szervezése, azaz a munkavégzés során is. Az egyedi önéletrajz elkészítéséhez használhatsz olyan honlapokat, mint a visualcv.com, cv-template.com vagy canva.com. A formázás során érdemes az aktuális trendekhez és persze az elvárásokhoz igazodni, amelyek a kiszemelt munkáltatótól is függenek (minisztérium, nagyvállalat, ügynökség stb.).

rendezvényszervező állás

Madarat tolláról 2.0: meggyőző állásinterjú, belépő a rendezvényszervező állás megszerzéséhez

Az állásinterjún a leglényegesebb szempont az előadástechnika és a megjelenés. A klasszikus öltöny/kosztüm opcióval nem lőhetsz mellé, és hasonlóan jó megoldás a sötét alsó elegáns felsővel. Kerülendők ugyanakkor a túlságosan köznapi viseletek, mint a póló, farmer, tornacipő, valamint a hivalkodó, rikító színek és kiegészítők.

 

Fókuszban: a tapasztalat

A jó reklám fontos ugyan, de mit sem ér, ha nincs mögötte tartalom. Ez pedig nem születik meg csak azért, mert valaki elvégzett egy OKJ-s rendezvényszervező tanfolyamot, vagy megszerzett egy diplomát. Jóval nagyobb kincs a gyakorlati tapasztalat: az önkéntesség és a nyári munka mind rengeteget segíthetnek. Nagyon hasznos a nyelvtudás, de sokkal többet ér egy nyelvvizsgánál, ha ténylegesen jól beszéled a nyelvet.

Milyen lehetőségeid vannak önkénteskedésre?:

  • diákként például HÖK-rendezvények szervezésében (rengeteg tapasztalat: események sokasága);

  • fesztiválokon, sporteseményeken kisegítő, gyakornoki, önkéntes szervezői pozíció betöltése (a legtöbb rendezvényen tárt karokkal fogadják az önkénteseket);

  • városi fesztiválok, családi események, pl. esküvők szervezésében való aktív részvétel.

Az önkéntesség nagy hasznodra válhat, mivel segít a kommunikációs és problémamegoldó-készség, rendszerben gondolkodás, kreativitás, csapatmunkában való részvétel, szervezőkészség, és váratlan feladatok megoldásának a fejlesztésében. Emellett gyakran utazásra vagy külföldiekkel való kapcsolatteremtésre is lehetőséget nyújt, az így szerzett tudást, pl. etikett- és protokollismereteket pedig kamatoztathatod a rendezvényszervezési feladatok ellátásasorán.

Kezdj kicsiben; ajánld fel munkádat tapasztalatszerzésért cserébe!

rendezvényszervező állás
rendezvényszervező állás

Határ a csillagos ég: folyamatos önképzés

Ahhoz, hogy mindig naprakész legyél, állandó fejlődésre van szükség. Számos lehetőség áll rendelkezésre a szakmai értéked növelésére:

  • szakmabeli vendég: vegyél részt mások által szervezett rendezvényeken, illetve konferenciákon, ezek bővítik a látókörödet, és a tanultakat beépítheted a saját munkamódszeredbe;

  • „hol a szemüvegem?”: olvass publikációkat és szakmai cikkeket, ezáltal ihletet meríthetsz és nyomon követheted a trendeket;

  • #újhullámok: kövess a szakmához szorosan kapcsolódó oldalakat a közösségi felületeken – a nemzetközi oldalaknak köszönhetően olyan témákról is tájékozódhatsz, amelyek itthon még kevésbé ismertek; ilyen például az Event Marketer médiavállalat Facebookon, vagy az #eventprofs, #events, #eventideas, #eventtips, #talents, #liveshows Instagram-hashtagek;

  • „jó pap holtig tanul”: vegyél részt továbbképzéseken, online kurzusokon évente legalább kétszer, hogy ezáltal is gyarapíthasd a tudásod;

  • színek a palettán: ne csak a rendezvényszervezésben, hanem az ahhoz szorosan kapcsolódó egyéb területeken is fejlődj. Ilyen például a protokoll, marketing, vagy a kreatív szakmák, mint a fotózás vagy a szerkesztőprogramok használata.

Lépésről lépésre: alapos megismerés

Érdemes egyszerre a szakma egy szegletét alaposan feltérképezni, és csak azután nekivágni a többi felfedezésének. Így magabiztosabb lehetsz az adott témát illetően, minden jelentős aspektusát elsajátíthatod, és kiépíthetsz egy partnerkört, akikkel (pl. corporate- és beutaztatópartnerrel) folyamatos lehet majd a kapcsolattartás.

 

Speak my language: angol nyelvtudás

Mivel a rendezvényszervezés nemzetközi nyelve az angol, lényeges a szakmában használatos angol kifejezések ismerete. A későbbiekben, már befutott rendezvényszervezőként a nemzetközi üzleti kommunikáció a külföldi partnerrel, illetve rendezvényszervező céggel is angolul zajlik.

Ismerd meg hazádat kicsit másképp: hazai előadók, helyszínek és programok

A rendezvényszervező szakmában mérhetetlenül fontos szerepet játszik az ilyesfajta tájékozottság, hiszen a zökkenőmentes szervezés elengedhetetlen része, hogy az adott eseményekhez az azoknak minden szempontból megfelelő előadókat (illetve helyszínt és programokat) válaszd ki. Ilyen kérdés például állásinterjúkon is felmerülhet. Amennyiben fejlődni szeretnél ezen a téren, látogass el minél több rendezvényre, hogy megismerhesd, milyen jellegű eseményen mely hazai előadók lépnek fel, gyakran ugyanis éppen a kevésbé „mainstream” előadókra van kereslet.

rendezvényszervező állás

Kihívás elfogadva: jó problémamegoldó-készség

Váratlan helyzetek bármikor bárkivel előfordulhatnak: az a fontos, hogy kihívásnak tekintsd őket, amelyeket higgadtsággal és kreativitással meg lehet, sőt meg kell oldani.

 

Karrierkaméleon: rugalmas időbeosztás

A rendezvényszervező állás nem hagyományos munkaidőt ír elő, ezért rugalmas időbeosztásra van szükség. Az események általában a vendégek idejéhez igazodnak, azaz este, hétvégén, vagy éppen éjszaka zajlanak. A rendezvényszervezőnek pedig magától értetődik, hogy ő érkezik elsőként, és távozik utolsóként, ugyanis ezt követeli meg az esemény teljes körű lebonyolításának koordinálása.

Hogy minden a terv szerint alakuljon, az eseményt megelőző napokban szinte biztosan túlóráznod kell, a határidők ugyanis kőbe vannak vésve. A csapatnak érdemes akkor belehúznia a munkába, amikor mindenki a legaktívabb. Az eltérő időzónák miatt a nemzetközi kapcsolatok is rugalmasságot igényelnek. Alkalmazkodj te az ügyfélhez: a körülmények nem okoznak gondot mindaddig, amíg a munkavégzés minősége és mennyisége megfelelő. A te munkavégzésed helyszíne lényegében bármi lehet (home office, nyaralás alkalmával tengerpart): a rendezvényszervező akár szó szerint „úton-útfélen” dolgozik.

rendezvényszervező állás

Feketén-fehéren: adminisztratív készség

A rendezvények előkészítésének és lebonyolításának része a sok-sok adminisztráció. Munkaidőd kb. 80%-át íróasztal mögött, számítógép mellett és telefonálgatással töltöd. Készülj fel rá, hogy állandó bajtársad lesz a levelezés, ajánlatkészítés, szerződésírás, kivonatok és költségvetés készítése.

 

Pár kattintás: szoftverismeret

2021-ben talán már említeni sem kell, hogy a rendezvényszervezési feladatok ellátásának elengedhetetlen része a Microsoft-szoftverek, különösen az Outlook, Word, Excel, és PowerPoint kezelésének ismerete. Előnyt jelent ugyanakkor, ha egyéb, a rendezvényszervezéshez kapcsolódó szoftvereket is képes vagy használni, így alapszinten tudsz képet szerkeszteni (javasolt alkalmazások a Photoshop, Canva, Adobe Illustrator), illetve videókat vágni (javasolt videószerkesztők az iMovie és Adobe Premier), és nem idegenek számodra a CRM- és projektkezelő-szoftverek (mint a Teams, Trello, MiniCRM, Asana).

 

Élet-„vezetés”: jogosítvány

Ha autód nincs is, az érvényes jogosítvány nagyon fontos, ugyanis talán bérautót kell majd vezetned, hogy eljuthass például Budapestről egy vidéki rendezvényre.

Ezzel minden információ a birtokodban van ahhoz, hogy fantasztikus rendezvényszervezővé nődd ki magad. Sok sikert az izgalmakkal teli úton!

Egy rendezvényszervező állás sokak számára kecsegetetőnek tűnik, hiszen a munkakörülmények, a fizetés és a sikerélmények mind-mind irigylésre méltónak mondhatók. De vajon milyen végzettség kell ahhoz, hogy álmaid állását megszerezhesd?

Az OKJ megszűnésének következményei

Korábban OKJ képzés keretében lehetőség volt Rendezvényszervező vagy Kulturális rendezvényszervező szakképesítés megszerzésére. 2020. december 31-étől azonban az OKJ-rendszer megváltozott, így jelenleg csak felnőttképzés keretében indítható rendezvényszervező tanfolyam.

A MOE Rendezvényakadémia azonban együttműködik a felnőttképzési államigazgatási szervekkel, így a nálunk indított Rendezvénymenedzsment Online Mesterkurzus egy államilag elismert képzés, melynek végén tanúsítványt szerezhetsz.

Miért fontos ez? A jelenlegi jogszabályok szerint két lehetőséged van arra, hogy bizonyítványt, illetve oklevelet szerezz rendezvényszervezőként. Vagy elvégzel egy Kulturális rendezvény szervezője képzést iskolarendszeren kívüli keretek között 1 év alatt, vagy valamely egyetemre jelentkezel turizmus-vendéglátás szakirányra, ahol kaphatsz ilyen végzettséget 3-5 év után. Ám mindkét esetben számos kontaktórán kell részt venned, azaz személyesen meg kell jelenned, illetve érettségi bizonyítványhoz van kötve a jelentkezés.

Az általunk meghirdetett online rendezvényszervező tanfolyam azonban bárki számára elérhető, sem életkori, sem iskolai végzettségbeli megkötés nincs, és 3-4 hónapon belül már adhatod is be az önéltrajzod álmaid állására.

Miért érdemes elvégezni az online rendezvényszervező tanfolyamot?

Még számos további előnye van annak, ha hozzánk jelentkezel. Képzésünk 100%-ban online végezhető, tehát otthon, a foteled kényelméből sajátíthatod el az ismereteket saját időbeosztásod szerint. Nem kell utazgatnod, szállást keresned a képzési napokon, hanem a szabadidődben tanulhatsz.

Ami pedig ennél is lényegesebb: a tanfolyamunkon gyakorlatban is hasznosítható ötleteket, tippeket adunk át. Nem árulunk el nagy titkot, ha elmondjuk: egy sikeres rendezvényszervezőnek nincs szüksége semmilyen papírra ahhoz, hogy jól teljesítsen. A jelenlegi törvények alapján képesítés nélkül is jelentkezhet bárki ilyen állásra, egy dolog számít csak: az alkalmasság, a rátermettség.

Ennek érdekében úgy építettük fel a kurzust, hogy minden témakör érintve legyen, amely egy rendezvényszervezés során előkerülhet. Számtalan bónuszajándékkal segítjük a hozzánk beiratkozókat. Blogunkat is érdemes figyelemmel követned, mert itt is sok hasznos információhoz juthatsz a legújabb trendekről.

Mégis mi szükséges a rendezvényszervező állás megszerzéséhez?

Egy szóval válaszolunk: gyakorlat. Mivel ma papír nélkül is lehet valaki rendezvényszervező, akár beosztottként, akár vállalkozóként, csak egy dolog számít: az, hogy az illető értse a dolgát. Sokkal fontosabbak a személyes készségek, soft skillek, tapasztalatok, amelyekre könnyen szert tehetsz, ha önkénteskedsz, gyakornokoskodsz, a háttérben segíted a rendezvényszervezők munkáját. Jelentkezhetsz különböző országos rendezvények pl. fesztiválok, állásbörzék, gólyatáborok szervezésére is gyakornokként vagy önkéntesként, így akár a rendezvények teljes körű lebonyolításának a menetébe is bepillantást kaphatsz. Az ezeken a rendezvényeken megszerzett tudás és tapasztalat a későbbiekben biztosan jól fog jönni egy rendezvényszervező állás megpályázásához.

Íme, néhány képesség, amire szükséged lehet:

  • kreativitás
  • rugalmasság
  • jó problémamegoldó képesség
  • határozottság
  • nyitottság

A rendezvényszervezéshez jó, ha tudsz angolul, értesz az irodai szoftverekhez és rendelkezel jogosítvánnyal. Érdemes minél előbb megismerkedned a hazai és a nemzetközi trendekkel a rendezvényszervezés terén, és a protokoll ismeretek elsajátítása is előnnyel jár.

Milyen feladatai vannak a rendezvényszervezőnek?

A rendezvények szervezése hatalmas felelősséget, rengeteg munkát és precizitást kíván a rendezvényszervezőtől, legyen szó akár céges rendezvényekről, fesztiválokról, kiállításokról. Épp ezért a rendezvényszervezés során számos szakmai kihívásra kell felkészülni.

Az nem kérdés, hogy a rendezvényszervezőnek rengeteg munkája van egy rendezvény megtervezésekor: az optimális helyszín megtalálásától és biztosításától kezdve a promóciós kampányok elindításáig rengeteg teendő felmerülhet a munkavégzés során. Sokszor az olyan szolgáltatások koordinálása is a feladatok közé tartozik, mint pl. a catering, a hangosítás, videófelvételek szervezése. Emellett a rendezvényszervező feladata a rendezvényekhez kapcsolódó részletes költségvetés elkészítése, a munkavégzés ütemezése, a megbeszélések szervezése, a rendezvény programjának megvalósítása és lebonyolítása, kapcsolattartás a beszállítókkal, valamint különféle adminisztrációs feladatok elvégzése.

A rendezvényszervezőnek képesnek kell lennie gyorsan gondolkodni, ha a rendezvény során problémák merülnek fel, valamint meg kell tudnia birkózni az esetleges logisztikai változásokkal. Egy rendezvény teljes körű szervezése és lebonyolítása nagyon hálás folyamat, de rendkívül nehéz szakma – különösen, ha nagyszabású rendezvényről van szó -, amely elkötelezettséget, szakmai tudást és kitartást igényel ahhoz, hogy sikeres élményt nyújtson a résztvevőknek.

Mi ebben is tudunk neked segíteni, vedd fel velünk a kapcsolatot, ha egy hasznos, gyakorlatias képzést keresel!

Ha tetszett a cikk, akkor ezeket is olvasd el!

10 alapvető tipp kezdő rendezvényszervezőknek2023-02-27T10:00:13+02:00

A kezdő rendezvényszervezők általában optimisták, és mindig abból indulnak ki, hogy a tervek szerint alakul majd minden, de egy tapasztalt rendezvényes, egy igazi öreg róka tudja, hogy ebben a szakmában mindig előfordulhat hiba. A nagyszerű rendezvényszervezők sikere abban rejlik, hogy tudják, mit kell tenni akkor is, amikor a talaj kicsúszik a lábuk alól egy pillanatra. Más szavakkal, egy profi rendezvényszervező mindig nyugodt és összeszedett, a körülményektől függetlenül. Hogy ezt a nyugalmat hogyan érheted el, erre mutatunk neked 10 alapvető tippet, hogy kezdő rendezvényszervezőként biztosan jó irányba haladj az utadon. 

Milyen végzettség kell egy rendezvényszervezőnek?2023-02-27T10:00:08+02:00

2021. januártól változik a szakképzés, a kormány jelentősen csökkentette a választható szakmák körét, sőt maga az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) is megszűnt.  2020. december 31-el búcsút intettünk az OKJ rendszerének, és ebből adódóan az OKJ-s tanfolyam keretében megszerezhető rendezvényszervező végzettségnek.

Ebben a cikkünkben összeszedtük a legfontosabb információkat a rendezvényszervező képzésekkel, tanfolyamokkal kapcsolatban.

Rendezvények csoportosítása2021-02-17T14:56:03+02:00

Sokféle esemény létezik. Vannak bennük bizonyos közös pontok, de vannak olyan elemek is, amelyek egyértelműen megkülönböztetik őket, tehát akár a helyszín, a téma vagy a jogi, esetleg biztonsági követelmények. Sőt, vannak olyan események is, amelyeket nem várt helyzetek miatt vagyunk kénytelenek szervezni, például, ha egy világjárványt veszünk alapul – mint a jelenlegi Covid-helyzet, amikor online térben vagyunk kénytelenek rendezvényeinket megtartani. Tekintsd át a legfontosabb rendezvénytípusokat. 

INGYENES 37 OLDALAS ESETTANULMÁNY

Hogyan szerveztünk meg 3 hónap alatt egy 1 300 fős, 25 éves jubileumi nemzetközi céges
gálarendezvényt a CaliVita® International számára?

Töltsd le az idehaza ritkaságnak számító, ingyenes esettanulmányunkat és tanulj azokból a módszerekből, amikkel te is élménydús és kiemelkedően sikeres rendezvényeket tudsz majd szervezni!

által|2024-01-26T10:55:36+02:002021. május 31.|Kategóriák: rendezvényszervezés|Címkék: , , , , |0 hozzászólás