A rendezvények csoportosítása
A rendezvények csoportosítása
A rendezvény fogalma a Wikipédia szerint: „Előre meghatározott célból, adott helyen és időben tartott összejövetel, egységes és összehangolt szervezésben.” Hogy milyen célból, helyen és időben, kik számára és kinek a szervezésében zajlanak ezek az összejövetelek, vagy szakmai nevén – események, az határozza meg, hogy konkrétan milyen típusú eseményt kell majd szervezni.
Sokféle esemény létezik. Vannak bennük bizonyos közös pontok, de vannak olyan elemek is, amelyek egyértelműen megkülönböztetik őket, tehát akár a helyszín, a téma vagy a jogi, esetleg biztonsági követelmények. Sőt, vannak olyan események is, amelyeket nem várt helyzetek miatt vagyunk kénytelenek szervezni, például, ha egy világjárványt veszünk alapul – mint a jelenlegi Covid-helyzet, amikor online térben vagyunk kénytelenek rendezvényeinket megtartani. Tekintsük most át a legfontosabb rendezvénytípusokat. A sor korán sem teljes, sőt, folyamatosan változik, bővül, hiszen a jó rendezvényszervező felismeri, hogy éppen milyen eseményt kell szerveznie. Figyeli a környezetét, az aktuális változásokat, viszonyokat, és reagál rá, ennek értelmében pedig olyan rendezvényt hoz létre, amely talán nem szerepel a rendezvényes nagylexikonban, mégis abban a helyzetben és annak a közönségnek speciálisan kivitelezett esemény, mely megállja a helyét, és maximálisan eléri a célját. Rendezvények csoportosítása következik:
Protokolláris
Azon események, ahol kulcskérdés a protokollszabályok betartása, az öltözködés, magatartási szabályok, beszédek, biztonsági előírások, mint egy állami vagy diplomáciai esemény.
Épületavatások
Nagyon hasonlít a protokolláris eseményekhez, hiszen többnyire meghatározott rítus szerint zajlik, például egy új üzem vagy irodaház átadása. Jöhet a nemzeti színű szalag, és az olló, na meg a pezsgő…
Partnertalálkozó
A nevében is benne van, a rendezvényt szervező cég látja vendégül a partnereit, mely találkozó apropója lehet üzleti érdek, köszönetnyilvánítás, gratuláció vagy ünnepség.
Termék – vagy szolgáltatás bemutató
Munkatársaknak, szakmának, partnereknek mutathat be egy új terméket vagy szolgáltatást; itt nagyon fontos a kreativitás és a körültekintés, hiszen minél nagyobbat szól a rendezvény, az annál jobbat tehet a márkának, terméknek, szolgáltatásnak.
PR események
A termékbemutatóhoz hasonló eseményforma, de itt a nagyközönség számára mutatjuk be a terméket vagy szolgáltatást, tehát nagyon fontos, hogy átadjuk a márkaélményt. Ez legtöbbször kimerül egy sztenderdnek mondható stand megépítésében, pedig számos kreatív módja létezhet.
Konferenciák
Ide tartoznak a szakmai továbbképzések, előadások, a vitaülések, és minden olyan jellegű esemény, ahol gyakorlatilag a szimpla információátadás valamilyen módjáról van szó.
Csapatépítés
A csapatépítő tréningek célja, hogy jobban megismerjék egymást és egymás rejtett tulajdonságait a munkatársak, kapcsolódások alakuljanak ki közöttük. A közös élmény és a feladatok együttes megoldása segíti őket munkájuk során is jobban összekovácsolódni. A kreativitásnak itt nincs határa a kitalált feladatok, de a helyszín, egyéb programok tekintetében sem.
Motivációs rendezvények
Egy jól sikerült csapatépítő tréninggel is motiválhatjuk a munkatársainkat jobb teljesítményre, de a vállalat iránti elkötelezettség fokozására, valamint a dolgozók elégedettségének növelésére célirányos motivációs tréningek is tarthatók.
Fesztiválok, koncertek
Többnyire sok ezer főt vonzó, nyilvános események tartoznak ide, melyeket már tapasztalt, nagy stábok szerveznek le, hiszen ezek rendkívül összetett feladatnak számítanak a nagyszámú közönség ellátása, a nagy helyigény, a programok sokszínűsége miatt.
Esküvők, magánrendezvények
Egyre extrémebb ötleteket, különlegesebb helyszíneket, dekorációt, programot igényelnek a megrendelők manapság, ha esküvőről van szó, a határ a csillagos ég. Érdemes folyamatosan inspirálódni, új lehetőségek, trendek felkutatása miatt.
Sajnos a fentiek egyike sem szervezhető meg a jelenlegi Covid-helyzetben. A leleményes rendezvényszervezők idejét éljük ezekben a hónapokban, akik feltalálják magukat a nehéz helyzetekben is, hogy megbízóiknak a lecsökkent lehetőségek között is minőségi, célravezető rendezvényt szervezhessenek. Jelenleg az online eseményszervezés a legműködőbb, melynek szintén van már néhány körülírt, és alkalmazott változata.
Online rendezvények csoportosítása
És ha mindez nem lenne elég – de mint említettük – a rendezvények típusai tulajdonképpen végtelen számúak is lehetnek, bevonódás szerint is csoportosíthatjuk az eseményeket:
Lehet, sőt, biztosak vagyunk benne, hogy formálódik már egy újabb rendezvénytípus akár ezekben a pillanatokban is, hiszen egy rendezvény mindig attól jó, hogy meghatározott igényekre, egyedi tervek alapján készül.
Ha tetszett a fenti cikk, akkor ezeket is olvasd el!
A kezdő rendezvényszervezők általában optimisták, és mindig abból indulnak ki, hogy a tervek szerint alakul majd minden, de egy tapasztalt rendezvényes, egy igazi öreg róka tudja, hogy ebben a szakmában mindig előfordulhat hiba. A nagyszerű rendezvényszervezők sikere abban rejlik, hogy tudják, mit kell tenni akkor is, amikor a talaj kicsúszik a lábuk alól egy pillanatra. Más szavakkal, egy profi rendezvényszervező mindig nyugodt és összeszedett, a körülményektől függetlenül. Hogy ezt a nyugalmat hogyan érheted el, erre mutatunk neked 10 alapvető tippet, hogy kezdő rendezvényszervezőként biztosan jó irányba haladj az utadon.
2021. januártól változik a szakképzés, a kormány jelentősen csökkentette a választható szakmák körét, sőt maga az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) is megszűnt. 2020. december 31-el búcsút intettünk az OKJ rendszerének, és ebből adódóan az OKJ-s tanfolyam keretében megszerezhető rendezvényszervező végzettségnek.
Sokféle esemény létezik. Vannak bennük bizonyos közös pontok, de vannak olyan elemek is, amelyek egyértelműen megkülönböztetik őket, tehát akár a helyszín, a téma vagy a jogi, esetleg biztonsági követelmények. Sőt, vannak olyan események is, amelyeket nem várt helyzetek miatt vagyunk kénytelenek szervezni, például, ha egy világjárványt veszünk alapul – mint a jelenlegi Covid-helyzet, amikor online térben vagyunk kénytelenek rendezvényeinket megtartani. Tekintsd át a legfontosabb rendezvénytípusokat.
RENDEZVÉNYSZERVEZŐ TANFOLYAM 30 NAPOS DEMÓ VERZIÓ (KÖLTSÉGMENTES)
Legyél te is feketeöves rendezvényszervező és lesd el a legprofibb mesterfogásokat sikeres rendezvényszervezők gyakorlati tapasztalataiból okulva, a 3+1 részes Online Mesterkurzusban.
Lesd el a legprofibb mesterfogásokat sikeres rendezvényszervezők gyakorlati tapasztalataiból okulva, a 3+1 részes Online Mesterkurzus, valamint a hozzá járó Rendezvénymenedzsment Online Mesterkurzus demó verziójában!