„A körülmények nem a közönségen múlnak, hanem a szervezőkön”

…beszélgetés Caramellel tapasztalatokról, a rendezvényszervező szakmáról, s a jövő feltörekvő tehetségeiről.

Mosonszolnoki falunapon kapjuk mikrofonvégre a Fonogram-díjas Molnár Ferenc Caramelt, aki éppen az Ízland-Magyarország labdarúgó meccs második félidejét nézi mobiltelefonjáról.

Az interjú elkezdődik, és a legnagyobb szakmai alázattal leteszi telefonját, és válaszol az első kérdésünkre:

2005 óta vagy a zenei pályán, sok mindent megtapasztaltál. Hogyan tekintenél vissza erre a több mint 10 évre?

Ez az egybefüggő 10 év nagyon-nagyon fontos volt nekem. Sok olyan dolgot tudtam elérni, amit nagyon szerettem volna, vagy amiről bárki álmodozik ebben a szakmában. A tanulás a legfontosabb. Az ember érzi, hogy egyre profibb abban, amit csinál, egyre nagyobb a tapasztalata, a rutinja, s egyre többször találkozik a közönséggel. Arra jöttem rá az elmúlt 10 évben, hogy minden pillanat fontos, amit a színpadon töltök. Minden pillanatban ott van a lehetőség, hogy meghatározó legyen az életedben. Rengeteg emlék van a fejemben, amit elraktároztam az évek során.

 

Milyen rendezvényeken lépsz fel legtöbbet? Változott-e ez az utóbbi években?

Kalandos volt. Attól függetlenül, hogy az ember belecsöppen a népszerűségbe egy tehetségkutató műsor által, ugyanúgy meg kell másznia azt a bizonyos ranglétrát, amiről sokan azt gondolják, hogy nem kell. Dehogynem! És a mai napig bizonyítanom kell. Soha nem felejtem el, hogy az első 5-6 évben gyakran igen megalázó helyzetekben kellett fellépni: sörös rekeszek között, öltöző nélkül, borzalmas technikával, színpadon, discókban, éjszakai szórakozóhelyeken, részeg, agresszív emberek között. Mindenféle közönséggel találkoztunk, mindenféle szélsőséges körülményben. Aztán az ember ezeket az évek során igyekszik elhagyni. Próbáltuk emelni a fellépések minőségét, egyre jobban szelektáltunk a fellépések között, hogy valami nívó, fejlődés legyen ebben a dologban. Igencsak nagy erőfeszítés, hogy meneteljen az ember ezerrel fölfelé, vagy hogy érezze, halad valamerre. Úgy érzem, ez az út soha nem ér véget.

“A körülményeket egyébként nem a közönség határozza meg, nem rajtuk múlik, hanem a szervezőkön, és ez már a Ti munkátok.”

Most már vannak bizonyos kikötéseink, pl. a technikával szemben. Ez nyilván a közönség érdekeit szolgálja, hogy élvezni tudják a koncertet. Az a legkellemetlenebb, amikor odamegy a felkészült fellépő egy felkészült csapattal, egy jó produkcióval, és a helyszínen kiderül, hogy nem olyanok a körülmények, s a közönség nem élvezi a fellépést. Ez szörnyű.

Milyen tapasztalataid vannak a céges, zártkörű rendezvényekkel kapcsolatban?

Nekem ezzel alapvetően az a bajom, hogy kötelező. Amikor kötelező valami a munkahelyen, akkor az általában elrontja a programot. Fontosnak tartom például, ha van egy családi hétvége, céges buli, akkor legyenek ellátva az emberek: legyen a kezükben fagylalt, jéghideg sör, kaja, és kapjanak egy jó műsort. Voltam olyan céges rendezvényen, ahol a 40 fokos melegben a vendégek nem kaptak se üdítőt, se sört, s szegények szédelegtek a melegben. Véleményem szerint egy céges partin ne kínáljunk pénzért sört vagy üdítőt, mert ez nem elegáns. Ha tényleg meg akarjuk köszönni a dolgozóinknak, hogy egész évben akár minimálbérért, két műszakban nyomják a munkát, akkor ne legyünk pitik, köszönjük meg. De azért úgy látom, hogy az igyekezet mindenkiben megvan. Talán több olyan program kellene ilyen családi céges napra, ami a családokat, gyerekeket szolgálja. Ne csak a dolgozókról szóljon egy rendezvény, hanem a hozzátartozókról is. Az utóbbi években ebben is egy javuló tendenciát, fejlődést érzek. Hál’ Istennek, egyre jobb a technika, színvonalas a műsor, figyelnek a minőségre.

Milyen rossz tapasztalatokkal szembesültél a rendezvényeken? Mik a visszatérő problémák?

A sikeres rendezvény legfontosabb eleme a szervezés. Itt pont Ti jöttök képbe, illetve a Ti munkátok. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez a legfontosabb része egy rendezvénynek. Például nem mindegy, hogy hány órára szervezik a programokat, hogyan van kitalálva, felépítve egy rendezvény. Délután kettőre nem olyan jó egy másfél órás koncertet berakni, mert az emberek elájulnak a forróságban. Fontos, hogy mindig legyen program, amivel a vendégeket szórakoztatni lehet. Egyszerűen jól kell megszervezni, s erre kellene nagyobb hangsúlyt fektetni.

Azt mondod, hogy látsz ebben fejlődést. Mit gondolsz a rendezvény szakmán belül is tapasztalható a fejlődés?

Nyilván van fejlődés minden területen, de inkább a kisebb, s nem a „mega” szervező cégek – gondolok itt azokra, akik 30.000 fős csarnokokba szerveznek – veszik komolyabban a szervezői munkát. Az a tapasztalatom, hogy a nagyon nagy volumenű rendezvényeken sokkal több szervezői hiba van. Nyilván azért, mert sokkal összetettebb, többet kell spórolni, s a szervezők sem kapnak annyira szabad kezet. A nagyobb rendezvények szervezésében azt gondolom, még van hova fejlődni.

Fellépőként sok érdekes kéréssel fordulnak hozzád a vendégek, megrendelők. Elmesélnéd a számodra legérdekesebbet, legextrémebbet?

Ha mondjuk tortát kell bevinni az ünnepeltnek, vagy kérnek egy számot, azt nem sorolom a speciális kérések közé. De soha nem felejtem el, volt egy eset, amikor egy esküvőn léptem föl, ráadásul egy ismerősöm is volt a vőlegény. Minden egyes dal után és minden egyes dal előtt innom kellet egy röviditalt. Az annyira speciális volt, hogy a 8. dal után, én, aki egyáltalán nem iszom, olyan részeg voltam, hogy… Na, az speciális volt. De egyébként ilyen nagyon extrém kérések nem szoktak lenni.

Évről évre egyre több a fiatal tehetség a piacon. Hogyan tudnak szerinted érvényesülni? Hogyan tudnak ismertek maradni akár 10 év múlva is? A tehetségen kívül szerinted min múlik egy zenei karrier?

Nagyon nehéz kérdés. Napi szinten követem nyomon a fiatalokat, de ha őszinte akarok lenni, úgy érzem, hogy a main-streamben sajnos nincs köztük olyan erős tehetség, akitől én elájulnék, sajnos semmilyen műfajban. A klasszikus zenében természetesen vannak nagyon ígéretes fiatalok, Magyarország ebben mindig is erős volt. Sajnos a pop, hipp-hopp, r’n’b, vagy rock zenében nem nagyon hallok mostanság olyat, ami engem mellbe vágna.

És mit gondolsz, miért van ez? Azért mert nincs olyan kiemelkedő hangja valakinek, vagy a szakmai képzés hiányzik?

Ez abszolút szakmai kérdés.

“A popzene képzés hiánya van Magyarországon, ugyanúgy, mint a szervezők, menedzsmentek, menedzserek hiánya is.”

Nyilván Te is látod a saját szakmádban a kollégáid képzetlenségét, felkészületlenségét. A zene is egy olyan szakma, ami igényli a mentorokat, hogy mesterek tanítsák a következő generációt. Ez akkor szép, ha egymásnak tudjuk átadni a megszerzett tapasztalatokat, vagy akár tudunk közösen is együtt dolgozni. Ez Magyarországon, a magyar mentalitásból egy picit hiányzik. A hazai popszakma nem annyira összetartó, nem ösztönzik egymást a zenészek, hanem a furkálódás, s az irigykedés megy. Tök jó lenne, ha a fiatalok már az általános iskolai időszakban is választhatnának valami komolyabb szintű képzés, foglalkozás közül: zongora, gitár, dalszerzés elmélet, harmóniák megtanulása, hangszerelés. Ez külföldön már egészen jól működik, vannak produceri iskolák, menedzserképző sulik. Ebben komoly lemaradásunk van. Nagy álmom, hogy ebben a main-stream műfajban is kialakuljon egyszer egy „Snétberger” színvonalú képzés.

Ha már a fiatalok fejlődéséről beszéltél, mit teszel azért, hogy hosszútávon is a színpadon tudj maradni?

Az elmúlt 10 évben nagyon tudatosan építettem a karrierem, minden egyes lépés szinte megtervezett volt, semmit nem bíztam a véletlenre. Az utóbbi 1-2 évben már inkább ösztönösen művelem, szerintem azért, mert az a presztizshajhászás, bizonyítási kényszer – hogy nagy show, még nagyobb siker, még egy Aréna – már nincs bennem.

Ez a 10 év pont elég volt arra, hogy rájöjjek, az a legfontosabb a profi hozzáálláson túl, hogy az ember szeresse azt, amit csinál. Ha szeretem, amit csinálok, akkor az előre fog vinni engem is, illetve a közönséget is.
Ha a fiataloknak kellene útmutatást adnom, akkor nyilván van egy alap csomag, amit birtokolniuk kell a sikerhez: ez a tehetség. Egy bútorasztalos sem tud szép széket csinálni, ha nincs hozzá érzéke. Tehetség nélkül nem lehet semmit kezdeni, de emellett legalább annyira fontos a szorgalom. A szorgalom, ha megvan, akkor az csodákra képes. A továbbiakban pedig szükséges egy konzekvens, előre látó, határozott hozzáállás. Az ember igenis tudja, mit szeretne hosszútávon. Azt se annyira szeretem, amit most én csinálok, hogy csapongok a stílusok között.

De ezzel talán saját magadat is tudod motiválni.

Persze, magunkat folyamatosan motiválni kell, az inspirációt folyamatosan keresni kell, s ezt bárhol meg lehet találni. Az a fontos, hogy konzekvensen haladjunk előre, ne az legyen, hogy az egyik hónapban rockerek vagyunk, a másik hónapban pedig szimfonikus zenekarral éneklünk, mondjuk szving balladákat. Az embernek legyen egyénisége, illetve egy határozott, felismerhető zenei stílusa. Nagyon sok olyan tehetséggel találkozok, akinél mentális zavarok vannak, nem szorgalmas, szétszórt. Ez egy olyan szakma, ahol fejben is ott kell lenni. Nem szabad, hogy a mentális képességeink rámenjenek arra a gondolatra, hogy „jönnek az újak, mi lesz velem”, s belekattanjunk a nyomásba. Ezzel nem kell foglalkozni, csinálni kell, a lehető legjobb formában azt, amit az ember szeret, akkor szerintem nem lehet baj.