A rendezvények szerepe a B2B márkaépítésben

A márkaépítés az egyik legfontosabb tevékenység minden vállalkozás számára. Egy erős márka segíti a meglévő ügyfelek lojalitását, valamint az új ügyfelek szerzését egyaránt. Nézzük meg, lehet-e márkát építeni rendezvények segítségével és hogyan? Ezt boncolgatjuk bejegyzésünkben.

Mi is a márka?

A márka nem egy termék, nem is egy szolgáltatás, hanem a termékről vagy szolgáltatásról kialakult kép a fogyasztó fejében. B2B szektor esetében ugyanezt jelenti a márka, csak míg a fogyasztói oldalról nézve az emóciók nyomnak sokat a latban a pozitív márkakép kialakulásához, addig business to business alapon sokkal inkább racionális szempontok alapján dönt a vásárló (partner).
B2B vonalon éppen ezért az értékesítés, valamint annak módja – tehát az értékesítők személye, módszerei a kulcsfontosságúak.

Az értékesítő a vállalatot képviseli, szakértőként kell fellépnie, így nagy szerepe van a márkaépítésben is.

Manapság egyre elterjedtebbek a márkanagykövetek, ami nem egyenlő az értékesítővel; sok esetben tévesen azonosítják. Egy jó értékesítővel érdemes rendezvényen is képviseltetni márkánkat, és akkor kanyarodjunk rá huszárvágással a következő pontra:

A rendezvények és a márkaépítés viszonya:

A rendezvényen lehetőség van testközelből megismertetni és megismerni a terméket, kipróbálni, minden fontos információt begyűjteni róla. Üzleti kapcsolatainkat elmélyíteni, új partnereket találni, tapasztalatokat cserélni, trendeket megfigyelni és benyomásainkat beépíteni a mi termékünk, szolgáltatásunk márkastratégiájába. Egy rendezvény tehát láthatóságot ad a márkának, valamint rengeteg tartalmat biztosít videókészítéshez, íráshoz is. Emellett nagyon fontos, hogy a résztvevők az ilyen eseményekre úgy is tekintenek, ahol végre kimozdulnak az irodából, lazíthatnak, ezért hasznos, ha kötetlenebb, szórakoztatóbb programokkal is készülsz – felismerve igényeiket, ami szintén bizalom- és márkaépítő lehet.

A közösségi média és rendezvények kapcsolódása a márkaépítésben:

A közösségi média csodás lehetőségeket kínál márkánk felépítéséhez és bővítéséhez. Fontos, hogy lassú, hosszútávú folyamatról beszélünk. Építs ki bizalmat, törekedj minőségi elköteleződésre. Az ügyfél ne érezze úgy, hogy csak a vásárlót látod benne. Adj neki tippeket, tanácsokat, légy számára hasznos, ossz meg szakmailag fontos videókat, írj érdekes cikkeket, készíts interjúkat a szakma nagyjaival. Mindezek által ügyfeled érezze, hogy szüksége van rád. Ha jól csinálod, valóban akarni fog téged, várja majd minden héten a szokásos heti élő szakmai bejelentkezésedet, vagy rendezvényre vetítve: várja majd minden évben a szokásos szakmai találkozót, melyből oly sokat profitálhatott.

TIPP

Használj hashtageket (#konferencia), vagy olyat, ami rendezvényedre, rendezvénysorozatodra jellemző. Egy szakmai kiállítás kapcsán például a résztvevők nagyon sokat „csevegnek” a témában már a rendezvény előtt. Ha a beszélgetések részévé válsz, ezzel is észrevétlenül mozdíthatod előrébb a márkádat.

Aztán adj lehetőséget, hogy a márkád weboldalához csatlakozzon az ügyfél, hogy tegyen fel kérdéseket, érdeklődjön a rendezvény előtt. Készíts Insta sztorikat a rendezvényed előtti időszakban, mutasd be viccesen a készülődést, segítsd ügyfeleidet, hogy eljussanak hozzád, majd a rendezvényt követően visszacsatolásként is kommunikálj velük ezen a fórumon.

Márkaépítő gesztusok a rendezvény kapcsán:

Ha már jó kapcsolatot szeretnél kialakítani, és erősíteni a márkád, fontos, hogy rendezvény után küldj köszönő üzenetet, ami szintén tartalmaz valamilyen értéket, tartalmas „ajándékot”, amivel elégedetté teheted az ügyfelet: igen, tényleg jól döntött ismét, hogy téged választott, elment a rendezvényedre, és ez be is bizonyosodott számára. Ez az ajándék lehet egy újabb szakmai kisvideó valami olyan témában, amit csak „vele”, mint VIP ügyféllel osztasz meg.

Még egy jó pont: légy a vendégek számára hasznos! A rendezvényeden, például maradjunk a szakmai kiálltásnál gondolj bele abba is, milyen sok szóróanyag, olcsó ajándék gyűlik össze a különféle standokról az ügyfél kezében. Na, ezeket ő abszolút nem szereti, sokszor feleslegesnek, dühítőnek érzi.

Ha szeretnéd márkádat építeni, egy okos ötlettel is segítheted ügyfeled lojalitását: találj ki számára olyan eszközt, szóró ajándékot, amely éppen jól jön majd neki a rendezvényen.

Például egy szatyor, amelybe a sok összegyűjtött szóróanyagot teheti, így felszabadulhat a keze, vagy egy esernyő, mert tudtad az előre jelzésből, hogy esős lesz az idő azon a héten… Ezek olyan kis apró gesztusok, melyek óriásit segítenek a márkaépítésben.

A következő blogbejegyzésben megnézzük az esemény, mint brand kialakításának fontosságát. Tarts velünk akkor is, addig pedig ajánljuk figyelmedbe a RendezvényBibliát minden fontos, a rendezvényt érintő kérdésekben.