Így lehetsz jobb rendezvényszervező 2020-ban
Az újév eljövetelével sokan szánunk időt arra, hogy elgondolkozzunk az elmúlt 12 hónapon, és ígéretet teszünk néhány változtatásra, amelyeket szeretnénk elérni a következő esztendőben; nincs ez másként nálunk, rendezvényszervezőknél sem.
Az emberek több mint fele tesz újévi fogadalmakat felmérések szerint. A kezdeti motivációt azonban gyakran csökkenő lelkesedés követi, mindössze 55% tartja szem előtt kitűzött céljait még a fogadalmát követő 1 hónapban, és csak 40% marad céltudatos a fogadalmat követő 6 hónapban is. A rendezvényesek kitartása azonban szakma szerte híres, hiszen a célok megvalósítása a munkájuk minden periódusában fontos. Nekik igazán érdemes fogadalmat tenni, mert jó eséllyel végig is viszik az ígéreteik beváltását. Nézzük, mi mit javaslunk megfogadni nekik/nektek/magunknak 2020-ban. Ezek a javaslatok inspirálhatnak benneteket is, lássuk.
1. 2020-tól légy első osztályú rendezvényszervező
Mint rendezvényszakértő, minden bizonnyal már most is a tökéletességre törekszel, és a lehető legjobbat próbálod kihozni magadból. Függetlenül attól, hogy csak éppen most kezdted a karriered vagy már eseményszervező veteránként tevékenykedsz, ugyanúgy igaz, hogy a gyakorlat tökéletesíti a tudást, és a tapasztalatok megszerzése a különféle rendezvények szervezésével határozottan a legjobb módja a folyamatos tanulásnak és fejlesztésnek. Nincs két egyforma esemény, így fontos, hogy minden rendezvény végén próbálj meg végiggondolni legalább 1 dolgot, amit talán lehetett volna másként, profibban végezni, hogy okulj belőle. Vegyél részt mások által szervezett rendezvényeken, hiszen ez is szélesíti látóköröd, és a látottakat beépítheted saját munkamódszeredbe. Ne felejts el tájékozódni, inspirálódni, olvasni mind nyomtatott mind online médiában publikált írásokból, mert rengeteg ötletet találhatsz, mely szintén profibbá tehet téged napról napra. Olvass szakmai blogokat, hogy naprakész legyél a munkádat érintő trendeket, újításokat, változásokat illetően, emellett keríts rá lehetőséget, hogy részt vegyél folyamatos továbbképzéseken is. Tűzz ki legalább 1 rendezvényszervező tanfolyamot, képzési hétvégét, online kurzus teljesítését, hogy bővítsd tudásod a saját szakmai értéked emelése érdekében.
2. Hozd egyensúlyba a munkát a magánélettel
Amikor szorongat a határidő, és közeledik az általunk szervezett rendezvény napja, fokozódik a feszültség, amely az eseményt megelőző hónapokban sem volt éppen csekély. Mert sokszor mindent be kell áldozni annak érdekében, hogy a rendezvényen zavartalanul működjenek a dolgok. Ennek okán fizikai és mentális jólétünk is szenvedhet, és ez megterhelő lehet magánéletünkben, kapcsolatainkban is. Ezen mindenképpen érdemes dolgozni, és javítani az eljövendő esztendőben. Segíthet, ha több időt hagyunk a szervezésre, érdemes megfontolni stresszkezelő technikák bevetését, és néha bizony meg kell tanulni nemet mondani a szakmai énünknek is, egészséges keretek között.
3. Szervezz vonzóbb eseményeket
Lépj ki a megszokott sablonokból, és ne kipipálj egy-egy rendezvényt, hanem próbáld mindig friss szemmel nézni, új szemszögből megközelíteni a megbízásokat, és igyekezz olyan rendezvényeket lebonyolítani, amelyek valóban elérik a kitűzött célokat. Sok mindent megtehetünk az általunk irányított rendezvények javítása érdekében, meg lehet határozni személyes és szervezeti célokat a tökéletesítés érdekében. Az eseményen próbáljunk valódi kapcsolatot kialakítani a közönséggel, és élménydús programcsokrot összeállítani, látványosságra, emlékezetességre törekedni.
4. Ismerkedj új technológiákkal, és legyenek eredeti ötleteid
Az eseményszervezők óriási hányada szeretne új technológiákat kipróbálni a következő időszakban, és ez szuper! Te is légy nyitott a technológiai újításokra, alkalmazd a munkád során, és építsd be azokat az eseménybe, hogy innovatív rendezvényeket szervezhess. Ezzel párhuzamosan nagyon fontos, hogy legyenek újító ötleteid, szakadj ki a rozsdás hétköznapokból, inspirálódj folyamatosan, légy kreatív, és fogd fel művészeti tevékenységként, alkotásként a rendezvényszervezést, mely során szabadon szárnyalhat a fantáziád.
5. Használj végre eseményalkalmazást
Ha még nem tetted, itt az ideje, hogy 2020-tól elkezdj eseményalkalmazásokat használni, melyekkel javíthatsz például az online vagy helyszíni regisztráció gördülékenységén! Ha megszerzed az alábbi 11 alkalmazást, nyugodtan járhatsz-kelhetsz, sőt mi több, nyugodtan is alhatsz. A leghúzósabb helyzetekben sem jössz majd zavarba a rendezvényszervezés során.
Nekünk nincs kétségünk, hogy 2020 az egyik legjobb évnek ígérkezik, higgy benne, tegyél érte, és számodra is az lesz!