A fellépők igényei határtalanok
A fellépők finanszírozásán túl rengeteg feladat vár még a rendezvényszervezőkre, melyek általában az úgynevezett riderben vannak megfogalmazva. Akár szuperprodukcióról, akár egy szerényebb fellépőről van szó, a tennivalók sora hosszú.
Fontos szerepe van annak, hogy a fellépő mennyire kiemelt, hanyadik helyen szerepel a sorban (artwork), és hogy milyen időtartamban ad elő.
Elsődleges szempont, hogy a technikai igényeknek meg tudjon felelni az adott szervező gárda. Előfordulhat, hogy ehhez külföldről kell megrendelni bizonyos elemeket.
Természetesen a fellépő igényeit szerződésbe foglalják, melyet az esetleges nézeteltérések miatt illik pontról pontra teljesíteni. Természetesen, ha minden kötél szakad, lehet egyezkedni, és helyettesítő megoldáson gondolkodni, de ezzel ne az utolsó pillanatban álljunk elő.
Az alapigények között szerepel, hogy legyen egész alakos tükör az öltözőben, ásványvíz, fogas, friss virág, tusolási és pihenési lehetőség, törülköző, és hogy biztosítsunk ételt a fellépőnek.
Fontos! Tartsd tiszteletben, ha a fellépő vegetáriánus, vagy ha egyedül szeretne étkezni.
Sztárallűrök a köbön
Van olyan fellépő, aki még az öltöző falának színét is meghatározza, vagy esetleg konditermet, és masszázst kér, de persze, ezek az óhajok ritkábban fordulnak elő.
További extra igények: orvosi oxigén, illatos gyertya, jég, ízesített fogpiszkáló, házimozirendszer, bio ételek, Nutella.
Érdekes, hogy legtöbbször nem is a sztároknak vannak különleges kéréseik, hanem a menedzsmentjüknek, akik így akarják biztosítani a nyugodt körülményeket.
A fellépőket lehet irigyelni azért, hogy ilyen sok mindent megkapnak, de azért gondoljunk bele: sokan az egész életüket turnézással töltik, és szeretnék mindenhol ugyanazt az életszínvonalat kapni.
Szeretnéd, ha levennénk a terhet a válladról, már ami a fellépőkkel kapcsolatos adminisztrációt illeti? A Horizont Rendezvényszervező Iroda a segítségedre siet!