2 perces rendezvényszervező gyorstalpaló
Az ember holtig tanul, s ez így van ez a rendezvényes szakmában is. Akkor is, ha már a szakmában tevékenykedsz, és akkor is, ha csak most kacsingatsz felé. Így hát téged is tanulásra buzdítunk, amennyiben profi (vagy még profibb) rendezvényszervező szeretnél lenni. Képezni folyamatosan érdemes magad, hiszen a trendek, a technika, a fogyasztói szokások, az elvárások folyamatosan változnak, amelyhez alkalmazkodni kell. Ha pedig teljesen kezdő vagy még, végezd el most ennek a blogbejegyzésnek az elolvasásával 2 perces mini sulinkat, amelyben 10 pontban foglaljuk össze, mit tanulj, mikre figyelj, ha szeretnél mindig naprakész, a szakmában elismert rendezvényszervezővé válni.
1. lecke:
vesd be magad kisebb önkéntes munkákba akár virágüzletek vagy éttermek segítőjeként. A profizmus mindig a tapasztalatokból adódik, ezért minden munka a hasznodra válik. Kezdd kicsiben, ajánld fel munkádat gyakorlati tapasztalatszerzésért cserébe vagy segíts egy közeli ismerőst ötleteiddel – utóbbit nem ingyenmunkának, hanem önzetlen támogatásnak érzed majd.
2. lecke:
kezdetben fókuszálj csak egyféle területre, például csak a hangtechnikára vagy csak a catering lehetőségek megismerésére. Így mélyebben el tudod sajátítani a téma alapjait, megismerhetsz partnereket, akikkel érdemes lesz később is tartanod a kapcsolatot. Amikor egy területtel már biztosan képben vagy, akkor érdemes bővítened a profilodat egy újabbal.
3. lecke:
kezdj el minél hamarabb kapcsolatokat építeni, hogy tudják, ki vagy. Egy eseményszervezőnél ez kulcsfontosságú lépés. Készíts névjegykártyát, és bárhová mész, főleg elsősorban hivatalos eseményeken, adj belőle azoknak a személyeknek, akikkel kapcsolatba léptél szakmailag. Írj nekik e-mailt, és időről időre találkozz velük vagy hallass magadról, hogy a fejükben maradj.
4. lecke:
ha csak egyetlen aprócska rendezvényt is szerveztél, azonnal készíts róla fotókkal, videókkal illusztrált összefoglalót, akár komolyabb esettanulmányt, ha valamilyen fajsúlyosabb rendezvényről volt szó. Mindig legyen portfóliód, ebben mutasd be a munkáidat, kitérve annak minden területére; ennél beszédesebb bemutatkozó nem kell rólad.
5. lecke:
regisztráld magad online szakmai oldalakon, ahol tételesen felsorolod, amihez értesz, Linkedinre mindenképp lépj fel, és kezdd el ott is a kapcsolatépítést. Tedd elérhetővé portfóliódat online is.
6. lecke:
végezz el rendezvényszervezéssel kapcsolatos, javasoljuk, hogy államilag elismert rendezvényszervező tanfolyamot, hogy bővítsd a tudásod részterületeit. Emellett nem elhanyagolható tény az sem, hogy az ilyen tanfolyamok kapcsolatbővítésre is igen alkalmasak.
7. lecke:
minél hamarabb találj ki egy nevet a vállalkozásodnak. Profibbnak hangzik a névjegykártyádon is, ha nem a személyneved áll a kártyán, hiszen a cégnév egy komoly szakmai csapatot sejtet a hátad mögött, amely bizalmat eredményez. A név legyen egyedi, jól csengő, semmiképpen se válassz agyonhasználtat vagy elcsépeltet. Ki szeretnél tűnni a rendezvényszervezők közül? Erre az első lehetőséged a jó névválasztás.
8. lecke:
legyen weboldalad, ha már kissé növekedtél, így könnyen megtalálható leszel az interneten, bemutatkozhatsz, feltöltheted a munkáidat, hogy a világ minden tájára terjedjen a híred. Légy ott Facebookon, Instagramon is, minden fórumon hallass munkáidról.
9. lecke:
tanulj nagy mentoroktól, ha lehetőséged van rá. Érdemes kikérni szakmai „öregek” tanácsait, és segítségüket elfogadni. Ha van rá mód, vegyél részt munkájukban gyakornokként, dolgozz velük, hihetetlen tapasztalati tőke, amit így magadévá tehetsz, emellett ő is segíthet abban, hogy ismeretségei által bevonjon téged a rendezvényszervezés világába.
10. lecke:
gyűjts be minél több alvállalkozót, kutasd fel a legjobb hangmérnököket, a legmegbízhatóbb cateringest és fotósokat, szükséged lesz rájuk. Persze gyakorlatban derül ki leginkább, hogy kire mennyire számíthatsz, de minél több partnerből válogathatsz, annál jobban be leszel biztosítva.
Ha pedig komoly szakmai képzésre jelentkeznél, már elérhetők a MOE (Masters of Events) Rendezvényakadémia induló online képzései, ahol Rendezvénymenedzsment és Üzleti protokoll online kurzusokon sajátíthatod el kényelmesen, távolról, akár otthonról, a te tempódban és időbeosztásod szerint, hiteles, a szakmában ismert és elismert nevek előadásában azokat az alapokat, és kulisszatitkokat, amelyek nélkülözhetetlenek a RENDEZVÉNYES NAGYBETŰS ÉLETBEN.
RENDEZVÉNYSZERVEZŐ TANFOLYAM 30 NAPOS DEMÓ VERZIÓ (KÖLTSÉGMENTES)
Legyél te is feketeöves rendezvényszervező és lesd el a legprofibb mesterfogásokat sikeres rendezvényszervezők gyakorlati tapasztalataiból okulva, a 3+1 részes Online Mesterkurzusban.
Lesd el a legprofibb mesterfogásokat sikeres rendezvényszervezők gyakorlati tapasztalataiból okulva, a 3+1 részes Online Mesterkurzus, valamint a hozzá járó Rendezvénymenedzsment Online Mesterkurzus demó verziójában!