Négy helyszínen várja a látogatókat a Budapesti Tavaszi Vásár

Magas minőségű kézműves termékekkel, tematikus gasztronómiai hetekkel, családi és kulturális programokkal várja a látogatókat idén is a Budapesti Tavaszi Vásár a Fővám téren, a Deák téren, a Városháza parkban és új helyszínként a Duna-korzón április 28-ig.

Fotó: freepik.com

A Vörösmarty tér felújítása miatt az idei vásár központi helyszíne a Vigadó tér környéke és a Duna-korzó lesz.

A kézművesek pavilonjaiban a húsvéti kultúrkörhöz kapcsolódó hagyományos és dizájntermékeket, a vendéglátósoknál pedig az ünnephez kapcsolódó ételeket kóstolhatják meg a látogatók. A tematikus gasztrohetek kínálatában ezen a héten a medvehagymás ételek kapják a főszerepet, hétfőtől a húsvéti kalács jegyében telik a hét, az ünnep után pedig bárányhúsból készült tradicionális ételeket lehet kóstolni a piték, tészták és hagyományos magyar ételek mellett.

A Duna-korzón felállított színpadon koncertekkel, iparművészeti bemutatókkal, népzenei és néptáncos műsorokkal találkozhatnak az érdeklődők, húsvét ideje alatt pedig a tojásfestők, tojáscsipkézők és -patkolók mutatják be mesterségüket. A színpadon kiemelt szerep jut a fővárosi művészeti iskolák fiatal tehetségeinek is: a Rajkó-Talentum Művészeti Iskola és a Pesterzsébeti Közigazgatási Szakgimnázium tánccsoportja, valamint a Fővárosi Önkormányzat által támogatott Iskolakapun kívül elnevezésű tehetségprogram diákjai is fellépnek.

A Városháza parkba idén is inkább a gyerekekkel érkezőket várják előadásokkal és kézműves játszóházzal. A látogatók ott elsősorban a húsvéti kézműves hagyományokkal ismerkedhetnek meg.

Budapest mára Európa egyik legfelkapottabb turisztikai célpontjává vált és a látogatók mintegy 60 százaléka kifejezetten a kulturális programok miatt érkezik a városba.
A főváros márciusban elnyerte a brüsszeli székhelyű European Best Destination szervezet szavazásán az Európa legjobb úti célja 2019 címet, ami azért különösen fontos, mert az elismerést a világ minden tájáról érkező, több tízezer utazó szavazata alapján ítélték oda. Budapest olyan városokat előzött meg a versenyben, mint Párizs, Athén, London, Firenze, Málaga vagy Genf.